VB esélylatolgatás! Döntő Téma: Counter Strike

VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ:

Hollandia – Spanyolország

Soccer City Stadion, Johannesburg; 2010.07.11, 20:30
MA!

ESÉLYLATOLGATÁS

Holland-spanyol párosítás a döntőben, azaz már biztos, hogy ma este új világbajnokot üdvözölhetünk, hiszen ez a cím eddig mindkét válogatottat elkerülte – tegyük hozzá: a maga módján. A hollandok álomcsapata kétszer is döntőzhetett a 70-es években, de mind a két alkalommal szívüket törték; a spanyolok világbajnoki vesszőfutása pedig közismert, legjobb helyezésük egy negyedik hely, még 1950-ből. Azóta a döntő közelébe sem kerültek, egészen mostanáig.

Most végre beteljesítették a hozzájuk fűzött reményeket, Európa-bajnoki címvédőként favorit státusszal érkeztek, és ennek megfelelően el is jutottak a döntőig. Pedig a tornán nyújtott játékuk nem feltétlenül predesztinálta őket erre, főleg nem egy olyan német válogatott ellen, amely a világ legjobb formájában lévő csapatának tűnt. A szorzók szerint Spanyolország volt az enyhe favorit, de a pillanatnyi forma alapján az emberek nagy része inkább Németország győzelmét várta. De Vicente del Bosque csapata éppen a legfontosabb pillanatban, az elődöntőben nyújtotta eddigi legjobb játékát. Labdajáratásuk meggyőző volt, és így minimális lehetőséget engedtek a veszélyes német ellentámadásoknak. Érdekes, hogy a gólt mégsem akcióból, hanem szögletből szerezték, de a két évvel ezelőtti EB döntővel azonos, 1-0-s végeredmény jogosságával Schweinsteigerék sem nagyon tudnak vitatkozni.

Spanyolország tehát összességében nem brillírozik Dél-Afrikában, de jelesre vizsgázik egy olyan kategóriában, amelyet általában a nagy bajnokokkal asszociálunk: formán kívül is tud nyerni. Németország volt az első olyan ellenfelük a tornán, amely nem a feltétlen betömörülés taktikáját választotta ellenük, és máris kezdték megtalálni a rájuk oly jellemző, ritmikus játékot.

Kérdés, hogy tudják e folytatni ezt a folyamatot a fellegekben járó hollandok ellen. A válasz valószínűleg az, hogy igen, hiszen a hollandokra is inkább a támadójáték erőltetése a jellemző, sőt mondhatni, hogy ez a párosítás tulajdonképpen egy álomdöntő a támadófoci szerelemeseinek, még akkor is, ha nélkülöznünk kell a gólerős németeket. Visszatérve a hollandokra, elnézve ingatag védekezésüket mind a Szlovákia elleni nyolcaddöntő, mind a legutóbbi, Uruguay elleni elődöntő végjátékában, számukra talán még inkább felértékelődik a támadás, hiszen így távol tartják kapujuktól a labdát. Hátvédjeik erőssége inkább az előre játékban rejlik, ahogy arról Giovanni van Bronckhorst bombagólja révén is meggyőződhettünk az elődöntőben. Egy korai gól most is alighanem gólzáporos találkozót biztosítana. Az élmény, hogy ekkora tét mellett sok gólt láthatunk, egyben kifizetődő is lehet, hiszen már négygólos össztermelésnél ötszörös a nyeremény.

Persze, a spanyolok oldalán is hátvéd szerzett gólt legutóbb, de döntőt érő fejese mellett Carles Puyol hátul is nagyon megbízható párost is alkotott Gerard Piquével. És, hogy a pálya másik végén is összehasonlítsuk a csapatokat, Hollandia továbbra is vár az áttörésre a középcsatár posztján, bár Robin van Persie mozgása legutóbb már biztatóbb volt. A spanyolok közben sokáig türelmesek voltak Fernando Torresszel, de Németország ellen a még fiatalabb Pedro került bevetésre, és szemmel láthatólag hatalmasat javult a csapat játéka. Kérdés, hogy del Bosque kitart-e a váltás mellett, mert Pedro óriásit rontott a teljesítményén, amikor nem sokkal a vezetés megszerzése után bebiztosíthatta volna a győzelmet egy könnyű gólpasszal, de inkább a cselezést választotta. Érdekes módon a gólt éppen Torresszel rúgathatta volna, aki addigra leváltotta az ezúttal kivételesen eredménytelen David Villát. Az ötgólos csatár egyébként éppen a hollandok kiváló támadójával, Wesley Sneijderrel vív versenyt a gólkirályi címért.

A külön versenyben a spanyol gólvadász a favorit, mint ahogy a mérkőzés esélyesének is a spanyolok számítanak. Sosem könnyű egy ilyen gyorsan lezajló tornán az egyik meccsről a másikra következtetni, de induljunk ki abból, hogy a hollandoknak bizony meggyűlt a bajuk a sokkal esélytelenebbnek hitt Uruguayjal. A dél-amerikaiak ráadásul úgy álltak ki, hogy egyik legjobb támadójuk nem játszhatott, míg a másik sérülten vállalta a játékot. Közben Spanyolország éppen a legnehezebb feladat előtt, Németország ellen összpontosított a legjobban, és viszonylag simán le is hozta a meccset. Így nem férhet kétség a spanyolok favorit státuszához, de közben ne feledjük, hogy a hollandok játékának is van még hova javulnia, és a magyar válogatott révén mi sajnos szinte személyesen győződhettünk meg arról, hogy milyen lehengerlőek is tudnak lenni, ha jól kijön nekik a lépés. Egy biztos, a sok közepes meccs után most már unatkozni biztosan nem fogunk – jó szórakozást!

hajrá spanyolok!

Bronzmeccs

Uruguay 2 – 3 Németország

Összefoglaló videó!