WCG 2012 - 1.6 helyett Counter-Strike Online
Cikkek/Interjúk 2012. június 21. 32 hozzászólás 4301 olvasás
UPDATE. A június huszadikán nyilvánosságra hozott WCG bejelentéssel mindössze egyetlen probléma akadt: hiába kerestük a WCG hivatalos weboldalán, semmilyen formájában sem találtunk rá a sajtóközleményre. Cikkünk megírását követően azonban frissítették a World Cyber Games oldalát és kikerült a hirdetmény, azonban teljességgel eltérő megfogalmazással és tartalommal, mint amelyeket a különböző hírügynökségektől vettek át az egyes külföldi hírforrások.
A bejelentésből kiderült, hogy a már ismert játékok esetében online és regionális kvalifikációs versenyeket rendeznek, továbbá hozzátették, hogy a játékok végleges listája a későbbiekben bővülni fog. Néhány perccel azt követően, hogy a WCG hivatalos oldalán is megjelent a versenyjátékokat részletező bejelentés, az egyik legnagyobb kínai eSpots portál szintén egy WCG közleményre hivatkozva megírta, hogy az eddigi játékok mellett a League of Legends, a StarCraft II valamint a WarCraft III is felkerült a versenyjátékok palettájára. Egyébként a kínai oldalon található bejegyzésben is beszámolnak az 1.6 leváltásáról. (6:57)
(Az itt olvasható eredeti cikket június 21-én 4:20 perckor publikáltuk)
World Cyber Games. Újabb fejezetet nyithatunk a magát globális elektronikus sporteseményként aposztrofáló rendezvény történetét feldolgozó históriáskönyvbe. A lényeges információk előtt gyorsan megjegyeznénk, hogy abban az esetben nevezhetjük globálisnak a 2012-re összeroppanó eseményt, amennyiben az értetlenkedő és kínjában röhögő játékosokat, közösségeket globálisan vizsgáljuk.
Emlékeztetőül: március utolsó hetében kerültek nyilvánosságra azok a dokumentumok, melyben arról tájékoztatták a WCG partnervállalatait, hogy a jelentős strukturális átszervezések következtében a 2012-es eseményen kizárólag mobilos játékok kapnak helyet. Korábbi cikkünkben a megszellőztetett információkra támaszkodva felvázoltunk egy lehetséges forgatókönyvet, azonban – a WCG hivatalos sajtóközleménye szerint is – tévedtünk, habár az írásban foglaltak elméleti szinten továbbra is helytállóak.
A történet folytatásaként, mielőtt a Rakaka jól értesült forrásaira hivatkozva néhány nappal ezelőtt világgá kürtölte volna, hogy a World Cyber Games az ESL döntéséhez hasonlóan száműzi az 1.6-ot versenyjátékai közül, addig szerencsére hazai vonatkozású WCG sztorikon is elcsámcsoghattunk.
A legfrissebb információk szerint a World Cyber Games az előzetes híresztelésekkel ellentétben mégsem szakít teljesen a hagyományokkal. Jelen esetben a „nem szakít teljesen a hagyományokkal” mondatrészt illik kihangsúlyozni, ugyanis a WCG hivatalos kommünikéjében nevesítette az idei rendezvény hivatalos játékait, közte az európai megítélés alapján a Counter-Strike fogyatékos verzióját. A bejelentés megfogalmazása szerint két hivatalos és további két promócionális státuszú versenycím mellett döntöttek:
Hivatalos versenyjátékok:
FPS (First Person Shooting): Cross Fire (NEOWIZ Games)
Sports: FIFA 12 (Electronic Arts)
Promócionális versenyjátékok:
FPS (First Person Shooting): Counter-Strike Online (Nexon/Valve)
Action MMO (Massively Multiplayer Online): World Of Tanks (Wargaming)

Talán a First Person Shooter megnevezésnél ritkábban alkalmazott First Person Shooting használata is azokat a szervezeti átalakításokat tükrözi, melyeket a WCG döntéshozói éppen lenyomnak a játékos-közösségek torkán. Mindenesetre a mobilos játékokra történő váltással foglalkozó cikkünkben többször is megemlítettük: előnyösebb, kifizetődőbb az ázsiai játékosállományt helyzetbe hozni, ha már hazai pályán kerül megrendezésre a WCG.
A Valve és a Nexon együttműködésében kifejezetten az ázsiai játékpiacra összetákolt Counter-Strike Online (melyet inkább nevezhetünk MMOFPS produktumnak, mint szimpla FPS-nek) az idén áprilisra datálható statisztikák szerint több mint 500 000 felhasználóval rendelkezett Kínában, Tajvanban ez a szám 70 000, míg Koreában 50 000.
A számadatok a milliárdos népesség, valamint legfőképpen a rivális játékok esetében meglehetősen alacsonynak tűnhetnek, ennek ellenére biztosan kijelenthetjük, hogy kategóriájában sikeres a Counter-Strike Online. Ellenkező esetben miért jelentették volna be az érintett felek tavasszal, hogy gőzerővel dolgoznak a Source motorra átültetett folytatáson (hivatalos Counter-Strike Online 2 bejelentés), melyet minden olyan elengedhetetlen funkcióval telepakolnak, hogy azt bármelyik Call of Duty epizód megirigyelhetné?
A Na’Vi május végén Kínába utazott, hogy a K1 League keretében összemérje tudását a Counter-Strike Online-on nevelkedett együttesekkel. Végeredmény? Az ukránok még a csoportból sem jutottak tovább. A mérkőzéseket ezen az oldalon tudjátok megtekinteni.

Érdemes megjegyezni, hogy a „világ jelenlegi legnépszerűbb kompetitív játékai” - eme tetszetős megfogalmazás a WCG hivatalos bejelentésében olvasható - között megtalálható Counter-Strike Online "fejlesztése" során kifejezetten nagy figyelmet fordítottak arra, hogy minden területen képes legyen versenybe szállni a konkurens versenyjátékokkal. Habár a cl_updaterate 30, cl_cmdrate 30, rate 7500 értékek rögzítettek, azaz a forráskód babrálása nélkül nem lehet megváltoztatni azokat mezei játékosoknak. Plusz a Na'Vi információira hagyatkozva még offline tornákon is a netes szervereken játszanak, egyéb lehetőségek hiányában.
Ha minden igaz erre is létezik megoldás: a CSO rendelkezik kompetitív móddal, beállításokkal, így versenyszituációban előreláthatóan egészen másmilyen játékot láthatunk viszont, mint ahogyan azt eredetileg megismertük az interneten keringő videók és röhejes háttérképek, fegyverek alapján. Lásd a Na’Vi K1 League videóit.
Szintén említésre méltó a HLTV.org fórumán olvasható egyik bejegyzés, melynek szerzője - források megjelölése nélkül – állítja, hogy a WCG rendezvényén résztvevő játékosok már korábban kézhez kapták és kipróbálhatták a játékot. Továbbá hozzátette, a promócionális megjelölésből arra következtethetünk, hogy a Nexon (mint a WCG-hez pénzügyi támogatóként közelálló vállalat) ezzel a lépéssel a Counter-Strike Online európai kiadása előtt szeretné akadálymentesíteni az utat.
[Kedves olvasónk! Kiválóan beszéled az ázsiai nyelveket? Ügyesebben tudod kezelni a fordítóprogramokat? Esetleg olyannyira gyatrán adta a tegnap esti mixen, hogy Counter-Strike Online telepítéssel bünteted magad? Ha bármilyen további információval rendelkeztek a WCG versenyjátékról, ne tartsátok magatokban, kezdünk egy kicsit összezavarodni. A keresési találatok alapján a Counter-Strike Online hivatalos oldala a http://cso.iahgames.com/site/index.aspx címen található, azonban létezik egy másik CSO oldal is, amelyet szintén hivatalosnak tekinthetünk: http://tw.beanfun.com/cso/main.aspx. Az oldalak a Valve-Nexon páros fennhatósága alá tartoznak, az egyiken angolul, másikon pedig kizárólag kínai nyelven böngészhetünk. A weboldalakon eltérőek a megvásárolható felszerelések (a kínai esetében több oldalnyi), a karakterek (a kínai szájton például egy copfos kislány pózol infernon kezében egy méretes ionizáltrészecskesúgárágyúszerű műszerrel), azonban az elérhető képek alapján mindkét Counter-Strike Online verzió grafikai megjelenítése szinte tökéletesen megegyezik az 1.6-ban megszokottakkal. Sőt, az angol oldalon egy 047-es verziószámú klienst húzhatunk le, míg a másikról egy közel egy hete frissített 159-es verziót. Természetesen az eltérő honlapokhoz más és más Facebook fiókok tartoznak, feltétlenül érdemes szemezgetni a tajvani Facebook oldalra feltöltött fényképekből és automata rásegítéssel fordítgatni a posztokat! Feltételezzük, hogy mindkét oldalon egy és ugyanaz a Counter-Strike Online verzió szerepel, mi azért a biztonság kedvéért tajvani/kínai verzióra tippelünk, mint hivatalos WCG versenyjáték. Szerintetek?]
Egyébként ez a CSOnline hányadék.. el is ment az étvágyam..:uncsi:
Egyébként ez a CSOnline hányadék.. el is ment az étvágyam..:uncsi:
Egyébként ez a CSOnline hányadék.. el is ment az étvágyam..:uncsi:
Az eszébe sem jutott volna a viszidzsinek, hogy mondjuk csináljanak pár új mapot a régiek mellé, és azon pörögjön a lan, vagy bármi olyan ötlet, ami építő lehetne. Mit tolnak ezek az ázsiaiak, komolyan?
Szégyen.
Top csapatok nem hinném h leülnének ilyen elé :D

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
FIFAhttp://www.fifaonline.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
League of Legendshttp://lol.rts.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Crysis 2http://www.crysis-online.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/

volgare vs
n!faculty vs
SuperstarS SLTV StarSeries VI Qualifier
Hawks vs
TCM-Gaming vs
Western Wolves vs
NiP vs
zNation SLTV StarSeries VI
osama, NENO, kal SLTV StarSeries VI
CPLAY SLTV StarSeries VI
ESC-Gaming vs
k1ck vs
Ott leszek 