Indul a menet LoL-ban is!
Coverage 2012. április 30. 438 hozzászólás 14843 olvasás
Reméljük sokaknak örömet szerzünk azzal a ténnyel, hogy már League of Legends játékban is van közösségi portálja az OGC lapcsaládnak. A két ötletgazdát és az OGC "fejét" kértük meg, hogy mondjanak pár dolgot az oldalról.
"Azon leszünk, hogy a legolvasottabb oldala legyünk ennek a játéknak is. Nem szeretnénk semmit sem ígérni nektek, mert a tettek fognak a szavak helyett bizonyítani. Arra kérünk titeket, hogy segítsétek a munkánkat ötletekkel, javaslatokkal illetve a kezdeti türelemmel, amellyel még sikeresebbek lehetünk együtt. Reméljük legalább akkora sikerrel járunk, mint az OGC többi oldala. Ezúton szeretném megköszönni Sancinak, a többi fejlesztőnek és stábtagnak, illetve a hírezőinknek, hogy minket választottak és ezáltal megnyithattuk a kapuinkat" - ikarusz
"Először is meg szeretném köszönni a technikai hátteret, amit az OGC biztosít nekünk, nélkülük biztos nem sikerült volna létrehozni ezt a közösségi oldalt. Emellett külön megtiszteltetés, hogy a tagja lehetek egy olyan szerkesztő csapatnak, akik a közösségért dolgoznak, nem pedig a saját érdekeiket nézik. Remélem a munkánkkal sok nagyszerű pillanatot fogunk szerezni nektek, hisz nekünk ez a legnagyobb elismerés." - pinGu
"Többször is felmerült az ötlet, hogy érdemes lenne nyitni a LoL közösség felé is, azonban jó párszor a nyakamra kellett járnia az előttem szóló két lelkes játékosnak, hogy ugyan már inditsunk el egy LoL oldalt. Számomra egy remek alap és garancia az, hogy jelenleg a hirezők gerincét olyan emberek alkotják, akik a CSHU-n már bizonyitották rátermettségüket, de ettől függetlenül remélem, hamarosan jó pár lelkes újonc is gyarapitja a közösség örömére az oldal tartalmát." - Sanci
Látogassatok át a LoL-osok új közösségi portáljára és hozzunk létre egy jó kis közösséget. Várnak titeket a szerkesztők a lol.rts.hu címen.
Kapcsolódó linkek
A hozzászólás letiltva.
Ehhez a cikkhez sajnos nem lehet hozzászólni.

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
FIFAhttp://www.fifaonline.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
League of Legendshttp://lol.rts.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Crysis 2http://www.crysis-online.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/
volgare vs
n!faculty vs
SuperstarS SLTV StarSeries VI Qualifier
Hawks vs
TCM-Gaming vs
Western Wolves vs
NiP vs
zNation SLTV StarSeries VI
osama, NENO, kal SLTV StarSeries VI
CPLAY SLTV StarSeries VI
ESC-Gaming vs
k1ck vs
Ott leszek 