Razer DeathAdder – újratöltve Téma: Kütyü

Továbbvinni ami müködik…

Anno az első jobb egerem egy Microsoft MS 3.0 volt, jó pár évig húzta, de miután végleg kilehelte a lelkét komoly gondban voltam, ugyanis alig lehetett már kapni, hisz a 4.0-t erőltette a gyártó, ami az elődjéhez képest még finoman fogalmazva egy vakvágány volt. Máig meg nem értett dolog számomra, hogy miért nem tudott az MS gyorsan reagálni a 3.0 hiányára, amit az utódja képtelen volt pótolni – remélem akadnak még olyan olvasók köreinkbe, akikkel együtt kutattunk még fellelhető 3.0-k után akkoribanJ Egy rövid időre még is ráfanyalodtam, de szerencsémre ekkortájt lett ismertebb hazánkban a Razer márkanév a Diamondback egérével, amiből elég hamar került egy az asztalomra. Ő is viszonylag sokáig húzta, a Copperhead volt az első próbálkozás a leváltásra, de a gyenge lézeres szenzora visszakényszerítette a mellőzött kategóriába, majd jött a sokak szerint a Razer márkanévnek igazi sikert hozó DeathAdder.

 

A 3.0 után ez volt az első olyan egér ami azonnal megtetszett formára és kialakításra, a középen kiemelkedő kis domborulat nekem egyből a 3.0-t jutatta eszembe – csak sokkal élesebb vonalakkal dolgozott a razer – értem ez alatt a hirtelen lecsapott elejét például -. Úgy látszik a Razer viszont tanul az elődök hibáiból, ugyanis ami egyszer már működött és bevált, azt igyekszik még inkább javítani, és itt szerencsére nem a külső változtatására kell gondolni. Persze nem mehetünk el szó nélkül amellett a tény mellett, hogy ezek a fejlesztések mellett még „futószalagon” jönnek az új fejlesztések is mind külcsín mind pedig belbecs téren. És itt el is érkeztünk a mostani tesztalanyunkhoz, a Razer DeathAdder 2.0hoz. Gondolom nem árulok el nagy titkot azzal, hogy sokak örömére a külső változatlan maradt. Nézzük viszont mi változott?

 

Csomagolás:

A Doboz méretre és kialakításra maradt a régi. A fed lap immáron dombornyomott lett, ami kinézetben nem igazán tér el elődjétől, itt azonnal tudatják velünk, a legfontosabb újítást, és nem maradhat el a „For Gamers by Gamers” reklámszöveg sem. Én először a v1nél találkoztam azzal a megoldással, hogy a fedlap nem nyílik ki magától mert egy kis tépőzár erősíti a dobozhoz, ez szintén megmaradt. Kinyitva az egerek csomagolásánál mára általánossá vált átlátszó műanyag résszel találkozunk, ahol a plasztikon keresztül megtapogathatjuk kicsit az eszközt. A hátoldalon 10 nyelven van feltüntetve az egér specifikációja – amiről lejjebb olvashattok -, plusz egy rövid rendszerkövetelmény, ahol azt is megtudhatjuk, hogy nem csak Windows alatt, hanem Mac alatt is tökéletesen működhet a rágcsáló. A dobozt kibontva az egér mellett egy igényes fekete papírtok található, amiben több katalógus is fellelhető: Quick Start guide / Master Guide / Razer termék katalógus / hitelesítő oklevél / matrica. Driver Cd viszont sehol, bár igaz a doboz hátulján felhívják a figyelmünket, hogy internetkapcsolat kell a megfelelő driver letöltéséhez. Ezen mondjuk kicsit meglepődtem, mert az előző verzióhoz CD is járt, de igazából nekem személy szerint nem hiányzik, mert nagyon ritkán fordul elő velem, hogy a gyári kapott driverrel kezdem a telepítést, jobban szeretem letölteni a legújabbat az adott termékhez.

 

Specifikáció:

  • 3500dpi Razer Precizion 3,5G-s infravörös szenzor
  • Ergonomikus jobb kezes kialakítás
  • 1000hz / 1ms válaszidő
  • 5 külön programozható „hypersponse” gomb
  • „On-the– fly sensitivity” szabályozó
  • „Allways on” mód
  • Ultra nagy csúszásmentes gombok
  • 16bit ultra szélessávú adatkommunikáció
  • 60-120 inch / másodperc és 15G-s gyorsulás
  • „Zero accustic ultraslick” teflon talpak
  • Arany borítású USB csatlakozó
  • 7 lábnyi könnyű csomómentes egér zsinór
  • Méret: 128mm hosszú, 70mm széles, 42,5 magasság

Deathadder VS Standard egér:

 

 

Instal/Driver:

Miután eltávolítottam a régi Deathaddert teljesen az asztalomról és a gépemből, jöhetett az ifjabb razer gyermek. Eddig én még nem sűrűn találkoztam csomómentes kábellel, sőt… Szerintem minden eladott kábellel rendelkező termékem, inkább „CSomo kompatibilis”, nem tudom ti hogy vagytok vele, de én eddig nem sűrűn tudtam úgy elmenni például lanra, vagy bootcampre, hogy a táskámba pakolt perifériák kábelei ne gubancolódjanak össze, ha gondosan feltekertem őket ha nem. Első ránézésre ez az új – számomra mindenképp -, megoldás működőnek tűnik, persze nem rohantam el most egy bootcampnyi távolságot perifériákkal megtömött táskával a hátamon, de amíg bebűvészkedtem az USB-t a megfelelő helyére, és a kábelt is el illetve felvezettem az asztalra, kellemeset csalódtam. Nem kezdett közeledni egyik-másik zsinórhoz sem, és „szilárdan” lógott, ott és úgy, ahogy én akartam. Plusz ezzel a húzással valószínűleg végleg sikerül feledtetni a régebbi Diamondback viszonylag hamar kontakthibássá váló kábelét.

Kíváncsian vártam, hogy reagál e valamit arra az egér, hogy idősebbik testvére volt eddig használva. A válasz nem, új drivert kellett telepíteni, amit a razer support oldaláról pillanatok alatt le tudtam tölteni – Érdekes, hogy ők csak simán DeathAdder 3500DPI –nek nevezik az oldalukon az egeret- Jó hír viszont, hogy a driver már tartalmazza a firmware-t így nem kell különféle „tartsd lenyomva a gombot, húzd ki az egeret, állj fejen, pördülj meg kétszer” mutatványt alkalmazni, hogy megfelelően működjön az egerünk. A driver kinézete szintén maradt a régi

 

főoldalon választhatunk, hogy hány HZ-n – 125/500/1000- illetve DPI-n -450/900/1800/3500 – menjen az egerünk. Nem csak az 5 gombot programozhatjuk kényünk-kedvünk szerint, hanem akár a fel/ legörgetésre is szabhatunk új funkciót. Érdemes még megemlíteni az „Advanced Funciont” is ami két álmenüből áll, az egyikben bármilyen billentyűt beállíthatunk az adott egérgombra, a másikban viszont komplett makro parancssort rakhatunk össze. Azaz akár egy komplett bevásárlást is ráprogramozhatunk, a haladóbbak pedig megpróbálhatják, mondjuk a dragshotot 1 gombra ráerőltetni.

sensitivity fülön állíthatjuk az egér a Scroll és a Dupla kattintás érzékenységét is, a legútibbinál még egy „tesztmező” is rendelkezésünkre áll. Plusz itt található az „on the fly sensitivity” be és kikapcsoló doboza is. Hogy ez micsoda? Bármilyen játék vagy alkalmazás közbe tudjuk módosítani az egér érzékenységét, csak rá kell bindelnünk valamelyik gombra ezt a funkciót, majd lenyomni, és a görgővel máris csökkenthetjük vagy növelhetjük a sensinket.

Az Advanced Setting fülön található még 4 csuszka, a felső kettővel a függőleges illetve a merőleges érzékenységet állíthatjuk külön-külön, plusz itt állítható még a Windows Egér érzékenysége, és adhatunk még egy kis gyorsítást is az egérnek, ha lassúnak tituláltuk.

 

Kanyarodjuk kicsit vissza a főoldalra, ahol lehetőség nyílik egy-egy komplett beállítás elmentésére, illetve akár több készítésére is. Szám szerint 5 különböző profilt készíthetünk magunknak, ahol nem csak a gombok bindjeit változtathatjuk, hanem gyakorlatilag bármit. Egy játéknál ez nem feltétlenül hasznos, viszont ha valaki több különböző játékkal is játszik, akkor könnyen hasznát veheti ennek a funkciónak.

Teljesítmény:

Miután sikeresen működésre bírtam az egeret és beállítottam mindent célba is vettem egy DM szervert, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nem rontották el az egeret valami gagyi szenzorral. Bár igaz ezt nehéz lett volna, hisz szerencsére nem cserélték le lézerre az eddig hibátlanul működő infravörös optikát – Persze lehet napjainkban már tökéletesre csiszolták azt a technológiát, de bennem még élénken él, hogy mit szívtam a copperheaddel -. A minden beállítás alatt értem, hogy ugyan úgy kalibráltam a 2.0-s verziót is, mint elődjét, egyedül a DPI-t toltam fel a maximumra. Nagyot is néztem, hisz elsőre olyan volt mintha az egér visszarakta volna a gépemre a száműzött egérgyorsítást. Ekkor eszembe jutott az egyik reklámszlogenjük, hogy „77%-l kevesebb mozgás”… Ennek örömére el is kezdtem játszadozni a sensivel, de szerencsére nagyon gyorsan megtaláltam a számomra ideális beállításokat és mehettem is vissza.

 

Ha már szóba jött a DPI-k közti különbség, számomra meglepő volt, hogy érzésre ennyi különbség van az eddig megszokott 1800 illetve a 3500 DPI között. Le is mértem játékba, hogy mégis mennyivel fordul többet vagy kevesebbet az egér. A deathadder 1-l 300fokot fordultam a QPAD Masterpadomon széltől-szélig. Ugyan ezen a távolságon a V2-vel már 560 fokot sikerült megtenni, teljesen azonos beállítások mellett.

Mivel én már régóta DeathAddert használok, csak az emlékeimre tudok támaszkodni, ha a megszokás témakörről kell írnom. Anno pillanatok alatt hozzászokott a kezem, és alig akarta engedni, hisz ahogy a bevezetőben is írtam, azonnal a 3.0 fogását elevenítette fel bennem, egy sokkal pontosabb és modernebb érzékelővel – amit már a Diamondback használatánál meg is szoktam -.

 

A gombok sem változtak semmit, azaz az első 2 egérgomb miatt nincs megtörve az egér, kb az egér 2/3tól már le is nyomható, a mutató és középsőujjnak pedig egy kis „meder” van kialakítva, ami még kényelmesebbé teszi a rágcsáló használatát. A külső oldaliak sem zavartak különösebben sose. Ha le akartam nyomni őket könnyen felcsúsztatható rá a hüvelykujj, illetve ha épp nem szerettem volna őket használni, akkor bőven akadt alattuk hely az ujjamnak. Mondjuk ez mind egyéni ízlés, kézforma és fogástechnika kérdése, tehát ez nyílván mindenkinek saját magának kell kitapasztalni és valószínűleg mindenki kicsit máshogy gondolja.

Konklúzió

Minden fontosabb tényezőt igyekeztem figyelembe venni illetve leírni. Véleményem szerint a DeathAdder az egyik legjobb egér, ami a piacon található. A 2.0-s verzió igazából a magasabb DPI és az új zsinóron kívül nem hoz komolyabb újításokat. Ergonómiailag számomra eddig is ez az egér volt a legjobb, szerencsére nem is engedték, hogy valami kreatív tervező átszabja. Játék során nagyon hamar megszokható, nagyon pontos gyors és kényelmes vele játszani és ezért rövid idő alatt meg is szerethető. Annak, aki nemrég szerzett be egy 1.0-s verziót nem feltétlenül kötelező a csere. Viszont ha akadnak olyanok, akiknek jó ideje megvan ráfér már a csere, és eddig meg voltak vele elégedve, akkor nem lőnek vele bakot, ha a 2.0-s kiadást választják – gyanítom az 1.0 nem is nagyon lesz fellelhető -. És persze azok is bátran sétálhatnak be a pixelbe megtapogatni, akik eddig 3.0-t használtak, de úgy érzik valami modernebb egérre vágynak. Az egyetlen negatívum amit fel lehet hozni, hogy nincs valami speckó razer akció, hogy aki visszaviszi a régi deathadderét, és lecseréli erre az kap X ezer forint kedvezményt:)

 

Játékos vélemények:

volgare.OGC spinner: Azért tetszik, mert a formája 3.0hoz kísértetiesen hasonlít, mégis a razertől megszokott minimál súllyal van felvértezve. Jobbkezes használatra van kialakítva. Emellett a mérete is megfelelő számomra, mivel a nagyobb egerek közé sorolható, így nem tűnik el az egér a nagy kezemben.

D7 // CyClotroniC:Számomra egy egérnél az első számú prioritás a kényelem. Fontos, hogy a mérete, súlya, formatervezése ideális legyen, így ezáltal kényelmes legyen a használata is. A technikai specifikációi abszolút korszerűek, és használat közben se volt még vele problémám az általam próbált felületek (műanyag, fém, szövet) egyikén se.  Halkan azért meg kell említeni az egyetlen hátrányát is, hogy a gyárilag felszerelt skatezeket hamar megeszik a kemény egérpadok, aztán pedig az egér alja kezdi el fogyasztani az egérpad felületét, így leginkább szövetpadosoknak ajánlanám, vagy azoknak, akik 2-3 havonta hajlandóak skatez-re áldozni.

A DeathAdder egy nagy darab, jobb kezes egér, ami nem fog elveszni a nagyobb tenyerekben se, ugyanakkor nem nevezhető nehéznek sem, ha valakinek ez fontos tényező lenne. A puha, gumiszerű borítása annyira jó, hogy utána már kifejezetten furcsa más egeret kézbe venni.  Bár árfekvésre csak a középkategóriába esik, szerintem kár lenne 10-20 ezerrel drágább egereket vásárolni, hiszen ez is bőven tökéletes bármelyik FPS játékhoz, ráadásul ebben az árkategóriában nem láttam még ettől jobb egeret. Gyors, pontos, kényelmes és szép egér, letisztult designnal, felesleges, zavaró extra gombok és funkciók nélkül. Csak ajánlani tudom.

stYle Xplod: Elsősorban azért vettem ezt, mert régen 3.0-val játszottam és ennek az egérnek gyakorlatilag ugyanaz a külseje mint annak, a felülete is nagyon jó mert nem csuszkál róla a kezem, és ami tetszik bár gondolom ez a többi razer egérnél is igy van már az az, hogy a driverben egyből tudom a HZ-et is állítani ami azért jó, hogy ha kompó lanra megyek akkor nem kell a regekkel szenvednem, és mivel egy új teknológiájú egér ezért sokkal precizebb is mint a 3.0.

t0m0_r: Sosem szerettem a razer egereket, mert mindnek olyan furcsa formája van, nem tudtam normálisan megfogni. Mígnem a 8. IKARI-mat vittem vissza a pixelbe és mondták hogy válasszak másik egeret, akkor fogtam meg a deathaddert, és azóta sem engedtem el. A formájával nagyot alkottak, kézre esik, de annyira mégsem nagytestű mint mondjuk az IKARI. Lézeres, eddig még egyszer sem csúszott a kurzor (vagy a célkereszt) tökéletesen pontos, és esztétikailag sem utolsó a villogó razer jellel a tetején.

SPARX:Nos az igazság az hogy már számtalan egeret kipróbáltam,de eddig a Razer Deathadder volt az az egér ami mind ergonómiailag,mint pontosságban azt tudta/tudja nyújtani ami egy hardcore gamer számára szükséges feltétel(pontosság,kényelem,kezelhetőség,kialakitás). Persze mivel én nem tartozok a hardcore arcok táborba, nálam elsősorban a kényelem és a pontosság játszotta a fő szerepet. A játék mellett,bátran használható különféle programok (Photoshop,After Effects,3ds max) használatára,hiszen l a photoshopnál elengedhetetlen egy jó egér,hiszen a precíz,pontos mozdulatok nagyon fontosak. Ebben játszik nagy szerepet az 1800 DPI-s infra szenzor ami a legkisebb mozgást is érzékeli. Végezetül annyit tennék a fent leírtakhoz,hogy ha ezt az egeret választjuk érdemes talán egérpadot is váltanunk. Jó tudni azonban hogy pl: a Steelpad S&S nem a legjobb választás egerünk számára,mivel elég hamar szétkarcolja az alját+ megtépázza a hyper glideokat is. Egérpad alternatívának javaslom a Qpad CT large változatát,vagy egyéb szövetes megoldásokat.

Annyit még végezetül elárulhatok, hogy azok se csüggedjenek akik inkább a logitech 518-s formavilágot kedvelik, hisz a Razer számukra is tartogat opciót, ami nem más mint a Razer Imperator